Budapest, Váci út 72-74.
Bővebben:
Az áram félelmetes gyorsaságú világhódító útja az 1881-es párizsi világkiállítás után indult, ahol bemutatkozott az izzólámpa lenyűgöző találmánya. A következő évben New Yorkban már meg is kezdte működését az első közcélú áramfejlesztő telep. Európában az úttörő Milánó lett, ahol 1883-ban indult meg a termelés. A történelmi Magyarország területén is volt város, amely gyorsan reagált: 1884-ben Temesváron már villanylámpák szolgáltatták a közvilágítást, ezzel az erdélyi város megelőzte a légszeszről 1885-ben átálló Londont és az 1888-ban váltó Párizst is.
Budapesten azonban nem ment ilyen egyszerűen a dolog. Az akarat ugyan megvolt, azonban egy osztrák cég 1879-ben kizárólagos jogot szerzett a fővárosban a világítás céljait szolgáló vezetékek lefektetésére. A szerződést csak 1891-ben sikerült módosítani, és a város vezetése a következő évben ki is írta a pályázatot az elektromos világítás bevezetésére, azzal a kikötéssel, hogy az áramfejlesztő telep az akkori városhatáron kívül létesüljön.
A mai magyar valósággal további párhuzamot jelent, hogy mindkét, később koncessziót nyerő cég már azelőtt megkezdte saját telepének építését, mielőtt hivatalosan döntés született volna. Az már inkább csak érdekes egybeesés, hogy a két vállalat, a Magyar Villamossági Rt. és a Budapesti Általános Villamossági Rt. egymástól néhány utcányira húzta fel épületeit. Előbbi a Váci út – Tisza utca sarkán (ma is itt áll az ELMŰ persze már jóval később épített székháza), utóbbi a Tutaj és a Berzenczei (ma Hegedűs Gyula) utca sarkán. Mire a miniszteri jóváhagyás megérkezett, már mindkét széntüzelésű erőműben a gépek beállításánál tartott a munka, így az engedély szeptemberi megérkezése után az első fogyasztók már 1893. október 13-án hizlalhatták villanyszámlájukat az MV Rt. Jóvoltából - más forrás szerint a villanyáram szolgáltatás mindkét telepről egyidőben indulhatott meg.